1861-ben nyílt meg a Déli Vasút tulajdonában lévő Buda állomás (a Déli pályaudvar elődje), a Buda–Kanizsa vonal végállomásaként. Az épület a vasúttársaság más forgalmas pályaudvaraihoz hasonlóan komolyan felszereltnek számított, és egy facsarnokkal bírt a vasúti sínek felett. A Déli pályaudvar nevet 1873-ban kapta az állomás, nem a földrajzi fekvéséről, hanem a vasúttársaságról. 1901-ben a növekvő forgalom következtében a Vérmező felől új jegyváltó-előcsarnok épült.
A létesítményt a második világháború során teljesen lebombázták, a befutó vasútvonalak is tönkrementek. Az 1940-es évek végének vasúti helyreállítási munkálatai a pályaudvar épületére nem terjedtek ki. Egészen az 1960-as évekig ideiglenes létesítmények szolgálták az utasokat, szóba került az állomás Kelenföld vasútállomásra történő kitelepítése is. 1962-ben új üveg csarnokot emeltek a vágányok végén, ideiglenes perontetővel.
Rekonstrukció
Végül Kővári György építész 1968–1974 között készült tervei alapján 1970-ben megindult a pályaudvar rekonstrukciója. 1974-ben a régi épületek bontási munkálatainak során előkerült az egykori indóház alapkőletételénél használt ónhenger, melyet azóta a Közlekedési Múzeum őriz. A jelenlegi pénztár- és a várócsarnok nyugati fele néhány lépcsővel 1973-ban a 2-es metró átadásával egy időben nyílt meg. A teljes épületkomplexum azonban csak 1975-re készült el.1983-ban került felsővezeték a vágányok fölé.
szodasszifon.hu/Fotó: Fortepan, 1980