1980. május 22-én jelent meg a Pac-Man, amely még mindig lázba hozza az embereket. A játékosnak az a feladata, hogy a sárga és ma már kultikussá vált Pac-Man figurának meg kell ennie a pontokat, de egyben a szellemeket is el kell kerülnie. Ha Pac-Man egy nagyobb ponthoz ér és azt megeszi, akkor a szellemek távolodnak tőle néhány másodpercig, így nagyobb a lehetőség a pontgyűjtésre. Mihelyt az összes pontot összegyűjti a sárga körcikk, már töltődik is be a következő pálya. Ez a játék lényege.

A Pac-Mant egy japán cég, a Nemco fejlesztette ki. Ekkor még az otthoni konzolos játékok meg sem születtek, így a pénzérmével működő, bedobós játékok aratták a nagy sikert. Az 1970-80-as években készült filmekben még láthatni olyan játéktermeket, ahol fiatalok ilyen játékokkal mulatták az időt.

A játék kitalálója Ivatani Toru volt, akinek másfél évre volt szüksége, hogy játékát piacra lehessen dobni. A japán nyelvben a száj becsukását, kinyitását kifejező szó a pakku-pakku, ebből alakult ki a játék neve a Pakku-man, amelyet végül Puck Man névre változtatták és így is jelent meg a világban, de később Pac-Man lett a neve, amelyen már mi is ismerjük.

A pénzbedobós sárga körcikkel való játék Amerika és világszerte elterjedt és minden addigi csúcsot megdöntött ezzel. Milliók imádták játszani, üde színfolt volt a lövöldözős játék után.

Aki profi szintre emelte a Pac-Man játékban való jártasságát, az észrevehetett olyan dolgokat, minthogy néha át tudott menni a sárga körcikk egy-egy szellemen, de csak akkor, ha az áthaladás pillanatában épp csukva volt a szája. Vagy, hogy ha Pac-Man megevett már bizonyos számú pöttyöt, akkor a vörös szellem egészen felgyorsult.

A játékosok 256 pályán keresztül élvezhették Pac-Mannal a játékot, és voltak köztük olyan profik, akik az összes pályát megcsinálták. Sőt, Pac-Man-világbajnokságot is rendeztek. A pénzbedobós játék már kőkorszaki, de ma sem kell nélkülözni, hiszen minden játékplatformon és online is elérhető. Megemlékeztek a játékról és a figurákról már zenékben és filmekben is.

 

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

Tartalom: szodasszifon.co.hu | Képek: geek.com, indianexpress.com | Videó: youtube.com