A TV Maci először 1963. április 15-én jelent meg az MTV-n és az Esti mese szignálfilmje volt. 1964. október 23-án van a TV Maci hivatalos születésnapja, ami nem az első tévés szerepelése, hanem Bálint Ágnes születésnapja.

Az 1960-as és 70-es évek Tévémaciját Lengyel Zsolt terve alapján Köber Tibor alkotta meg. Az 1980-as években Koch Auréltól új formát kapott. A játékát Valérkát is lecserélte egy Csutkababára. A Tévémaci könyvekben is szerepelt: 1970-ben Bálint Ágnes: Jó éjszakát maci! című könyvében, 1983-ban Bálint Ágnes új könyvet írt a TV Maci: Én vagyok a TV Maci címmel. Az első bábfilmek bent a házban játszódnak, ezeket Kende Márta és munkatársai készítették. A TV Maci már az 1960-as években kedvence lett a gyerekeknek. A színesben megjelent TV Maci már a kertben is játszott, de akkor már kisebb volt a nézettsége. Minden nap 19:10-kor volt az Esti mese.

Koch Aurél TV Macijának azonban lejárt az ideje. Rudi Zoltán akkori TV-elnök kijelentette: meg kell reformálni a gyerekek kedvencét. Az MTV elnöke utasítást adott, a bábfigura „újragondolására”. Az ötlet nem mindenkinek tetszett...

„Határozottan ragaszkodnék a Tévémacihoz! Együtt repültünk a súlytalanságban. A szívemhez nőtt ez a figura, és szerintem sokan így vagyunk ezzel az országban” – vélekedett Farkas Bertalan. Endrei Judit viszont csak apró módosításokat végzett volna rajta.

2012. április 15-én menesztették a TV Macit és helyette új változat készült. Az újratervezett TV Maci már nem egyedül ül le esténként a képernyő elé, hanem testvérével és a kor szelleméhez igazodva számítógépezik is. Ez az új változat azonban nem aratott sikert sem a tv-nézők, sem az internethasználók körében, ezért négy hónap után levették a képernyőről, és újra elfoglalta a korábbi helyét Foky Ottó figurája.

És remélhetőleg a jövőben már nem bántja senki, hagyják a gyermekek kedvencét a helyén, úgy ahogy van.

(Forrás:szodasszifon.hu, wikipedia.org/Fotó:nyugat.hu)