Négercsók
Aligha engednék ezen a néven árusítani, ha napjainkban kerülne a boltokba – esetleg afroamerikai csókként lehetne forgalmazni. A ’80-as években megismert édesség ostya alapjára tojáshabot nyomtak, az egészet bevonták csokival, majd hat darabos átlátszó műanyag dobozba tették. Ezt a rettentően édes és tömény habcsodát – amiből egy darab egész napra eltelítette az embert –, vagy imádni, vagy utálni lehetett. Annak idején kókuszos és málnás ízben is kapható volt a magyar találmány, manapság viszont kevés helyen beszerezhető. Nekünk sem sikerült, az egyik német áruházlánc egységében találtunk hasonlót. Talán nem is baj, mert a nosztalgia mellett Laár Andrásék ide vonatkozó örökbecsűje szépíti csak meg az emlékét.
Gömbrágó
Ami csak lehet, káros volt egy fejlődésben lévő szervezetnek ebben a cukormázzal bevont, édesítővel és színezőanyaggal ellátott mesterséges valamiben. A gyerekek körében népszerű rágót a színes és látványos csomagolása adhatta el, mert a majd’ fél méteres kiszerelésben gyártott gömböket el lehetett osztogatni az osztálytársak között, pedig egyszerre minimum hármat kellett bekapni, hogy legalább 10 másodpercig kitartson az íze.
Téli fagyi
A hetvenes években került elő a semmiből, hogy a hidegebb hónapokban pótolja a nyári hűsítőt. Külsejét tekintve abszolút hozta az eredetit, az ízek viszont nem jöttek (jöhettek) át. A tapadós, émelyítős krém és az íztelen tölcsér együttes élménye miatt sokszor csak megjátszottuk az örömöt, amikor valamelyik látogatóba érkező rokon előrántotta a táskából. Jobb híján megettük és vártuk a tavaszt.